2017. január 18., szerda

Eszterházy Károyl Egyetem Jászberényi Campus Könyvtára

A Szent István Egyetem jászberényi tagintézménye az Alkalmazott Bölcsészt i és Pedagógiai Kar 2016/2017-es tanévtől Eszterházy Károly Egyetem néven működik így a Tittel Pál könyvtár az EKE Campus Könyvtárává alakult át. 
Így a korábbi honlap is elérhető, valamint az Eszterházy Károly Egyetem könyvtárának honlapjára felkerült az új tagintézmény.

 
az egyetem épülete




Az intézmény 1957 óta működik mint felsőoktatási könyvtár, ám amiért megjelenik ezen blog platformján annak oka, amit talán a térségben kevesen tudnak, hogy 2000 óta nyilvános könyvtár.
Könyvtári rendszere a HunTéka integrált könyvtári rendszer. Több éven keresztül informatikus-könyvtáros képzés is folyt az intézményben így az ehhez a szakhoz kapcsolódó szakirodalom is elérhető. És a honlapjukon is észrevehető ez ha másból nem is, de a szakmai hírekről konferenciákról tudósít.   A könyvtárban önkölcsönző rendszer működik.

Gyűjteménye mintegy 109 ezer dokumentumból, melynek megközelítőleg a fele szabadpolcon elérhető.

Gyűjtőköre: könyvtártudomány, pszichológia, szociálpedagógia, pedagógia és felnőttnevelés.

Érdekesség a könyvtár külön gyűjteménye a Churchill-gyűjtemény, mely 2006-ban a Zürichi Egyetemi Könyvtára gyűjteménye duplumait az Eszterházy Károly Főiskola könyvtárának adományozta.  Bővebben itt olvasható. A gyűjtemény ugyan Egerben tekinthető meg az Eszterházy Károly Egyetemen.


Számos adatbázisban kereshetnek a hallgatók, az EBSCO Dicovery Service keresőjében az előfizetett adatbázisokra és a nyilvános adatbázisokban is
ezek az intézmény honlapján elérhetőek.

Továbbá, lévén felsőoktatási könyvtárról szó  archívumában az egyetemi publikációk, szakdolgozatok, doktori disszertációk, habilitációs munkák is visszakereshetőek.

Online katalógusában itt lehet keresni. 

Nyitvatartási ideje: 

     Kölcsönző
      Hétfő: 8:30 - 12:00
      Kedd: 8:30 - 12:00
      Szerda: 8:30 - 16:00
      Csütörtök: 8:30 - 12:00
      Péntek: 8:30 - 13:30
      Szombat zárva

   
Olvasóterem, Forrásközpont, Médiatár
Hétfő: 8:30 - 16:00
Kedd: 8:30 - 16:00
Szerda: 8:30 - 12:00
Csütörtök: 8:30 - 16:00
Péntek: 8:30 - 12:00
Szombat zárva

Cím: 5100 Jászberény, Rákóczi út 53.

A jászberényi városi könyvtár

A téma térben történő elhelyezését követően vágjunk bele a kifejtésbe.  A következő posztokban megismerkedhetünk egy-egy település könyvtárával. Mivel nagyrészt  kistelepülésekről van szó így helyi, városi könyvtárakról beszélhetünk, intézményi könyvtárak a nagyobb települések iskoláiban megtalálhatóak, de azokról nyilvánvalóan nem teszek említést. Egyetlen kivétel ez alól a jászberényi Eszterházy Károly Egyetem könyvtára, mely nyilvános könyvtárként is működik.

A jászberényi Városi Könyvtár

 

A könyvtárak bemutatását szülővárosom Jászberénnyel a Jászság legnagyobb városának könyvtárával kezdem. A youtubeon található az alábbi videó videó, mely szemléletesen bemutatja a helyszínt. Ez talán a legbeszédesebb. Személyesen sokat megfordultam itt, de az elmúlt öt évben viszont alig. Így személyes tapasztalatból mondhatom, hogy az intézmény mind valós mind virtuális módon követni igyekszik a könyvtári trendeket, és az információ szolgáltatás




Még az online felület használatát bemutató "oktató videókra" is bukkantam a youtubeon. A honlap  is naprakész és felhasználóbarát. A magyar mellett angol, német , olasz és lovári nyelven is olvasható.

Története

Az intézmény 1900. októbere óta működik nyilvános könyvtárként dr. Oláh Gyula törvényszéki orvos alapította meg. A jászság könyvtárainak központi intézménye volt a rendszerváltásig. Az épület 2005-ben újjáépítették, azóta akadálymentes. Ekkor vezették be az elektronikus kölcsönzést is.
2011 óta pedig a JÁSZKERÜLET Nonprofit Kft. látja el a könyvtári feladatokat.

2005-ben átadott épület

A könyvtár részlegei:
  • felnőtt kölcsönző
  • gyerekkönyvtár
  • folyóiratolvasó
  • csendes zóna
  • média tár 
  • hangtár



Gyűjteménye: 123 298 db.
Online katalógusában itt lehet keresni.
Szolgáltatásai között megtalálható a kölcsönzésen felül előjegyzés, kívánságlista, mely az olvasói igényeket kíséri figyelemmel.
És működik a könyvtárközi kölcsönzés is. Ezen felül a tájékoztatás információ szolgáltatás hangsúlyos. 
Az internet használat fénymásolás szolgáltatásai pedig nem csak a beiratkozott olvasók vehetik igénybe.

Korábban zsinagógaként működött

2008 novembere óta az épület ötödik szintjén a kupolában működik a Csillagda.

A könyvár a közösségi média platformján is megjelenik. Facebook profilja itt tekinthető meg. Innen értesülhetünk leggyorsabban és naprakészen a könyvtár által szervezett eladásokról programokról. Ugyanis gyakran hívnak meg neves előadókat, író-olvasó találkozókat.

Elérhetősége:
Városi Könyvtár és Információs Központ 5100 Jászberény, Bercsényi út 1.
  • info@jaszkonyvtar.hu
  • +36 57 505 400